A gesztenye-aknázómoly esete a komposzttal...

A következő kérdést kaptuk a közelmúltban:

"Társasházunk tavasszal az önkormányzati program keretében 2 db lombkomposztáló hálót vett át, mivel hatalmas gesztenyefáink vannak, amelyeknek a lombját szeretnénk ősztől komposztálni. Ugyanakkor most olvastam egy szakcikkben, hogy amennyiben a lombot aknázómoly fertőzte meg, úgy azt már tilos komposztálni. Itt a környéken nem ismerek olyan fát, amely fertőzésmentes lenne, bár rendszeresen permeteztetjük mi is (3-szor nyáron). Így is minden fa szinte összes levele mutatja a fertőzés nyomait… Ezeket a leveleket valóban nem tudjuk ősszel komposztálni?"

Egyes vélemények szerint a hivatalos nevén vadgesztenyelevél-aknázómoly a klímaváltozás következtében költözik egyre északabbra a déli területekről és mivel itt még nem alakult ki megfelelő mértékben természetes ellensége, szaporodása jelentős károkat okoz.

A kérdés éppen az, hogy az alapvetően emberi tevékenység által létrejövő klímaváltozás következményeit szabad-e újabb mesterséges beavatkozásokkal tetézni.

Gyakran felmerül, lehet-e komposztálni a vadgesztenyefa leveleit, ha aknázómoly támadta meg. Erre az egyszerű válasz az, hogy persze, igen.

De ez a téma nem ennyire egyszerű, vagyis nem csak erről szól. Hanem arról is, hogy mit kezdjünk a nagy mennyiségben keletkező gesztenyefalevéllel, ha aknázómolyok vertek benne tanyát, és nem szeretnénk a komposztban szaporítani őket?

A helyes válaszhoz több szempontot is figyelembe kell vennünk. Hogy az elején kezdjük, érdemes definiálni, hogy mi az, amit aknázómoly-tevékenységnek gondolunk. Ugyanis sokan keverik össze a vadgesztenyelevél aknázómoly (Cameraria ohridella), tevékenysége következtében megbarnult, elszíneződött leveleket a Guignardia nevű gombaféle által megbarnított levelekkel. Persze az esetek többségében a két probléma együtt szokott jelentkezni, mert az aknázómoly által legyengített fákat később könnyebben támadják meg a gombák, de ezek megjelenhetnek maguktól is...

Amit érdemes tudnunk: a foltok megjelenéséért, a levelek elszáradásáért és lehullásáért egyaránt a folt belsejében mocorgó aknázómolyhernyó a felelős.

E különös életmódú állat nem kívülről eszi a lombot, mint azt megannyi más, nagyobb méretű molylepkefaj hernyója teszi, hanem belerágja magát a levél belsejébe. Ott aztán úgy rágja ki a levél középső szöveteit, hogy közben a levél színén és fonákján levő bőrszövetet érintetlenül hagyja. Ezért van az, hogy az üreg (akna) ellenfényben áttetsző. Legkönnyebben éppen ez alapján különböztethetjük meg a foltokat a gombás eredetű foltoktól, mert azok nem áttetszőek. A hernyó az egész életét a levél belsejében tölti. Ötször vedlik, majd – a lepkék fejlődésmenetének megfelelően – bábbá alakul át. Ekkorra egy-egy akna kitöltheti a levél két mellékere által bezárt területet is. Ez önmagában nem túlságosan nagy felület, de egy-egy levélben egyszerre több hernyó is fejlődhet.

A bábként az aknában megbúvó aknázómoly nyugalmi állapotban van: nem táplálkozik, nem változtatja a helyét, még a légzése is csökkent mértékű. Az állat egyszer csak kilyukasztja az akna bőrszövetét, fejjel előre félig kitornázza magát belőle, majd maga a báb is fölreped, és előbújik a lepke. Ennek még egy rövid időre szüksége van ahhoz, hogy parányi szárnyai is teljesen kifejlődhessenek.

A drappos színű lepkék a vadgesztenyefán bújnak meg. Ha gyengéden megkocogtatunk egy ágat, tüstént fölrebbennek a levelek színéről. Hasonlóképpen a fatörzs rücskös kérgén is láthatunk pihenő példányokat. Jó szemre vagy inkább egy kézi nagyítóra van szükség ahhoz, hogy megláthassuk, milyen szép kis jószágok ezek a kiterjesztett szárnyukkal is mindössze 6–8 milliméternyi molylepkék.  Szájszervük csökevényes, táplálkozásra alkalmatlan. Élete során a molylepke egyáltalán nem táplálkozik! Abból él, amit még hernyóként megevett és zsírszövetként elraktározott. Rövid, néhány napos élete egyetlen fontos célnak, a szaporodásnak a szolgálatában áll. Ez a későbbiekben még fontos lesz! A hímek napkelte után keresik föl a nőstényeket, maga a párosodás akár órákig is eltarthat. A nőstény a levél színére egyesével rakja le petéit, majd nemsokára elpusztul. A petékből kikelő hernyók egyenest a levél belsejébe rágják be magukat.

Egy-egy vegetációs időszakban nálunk eddig három nemzedék kialakulását figyelték meg. Az első molylepkenemzedék rajzására április végén, május elején számíthatunk, a másodikéra június-július fordulóján, míg a harmadikéra augusztus közepe táján.

A fejlődés üteme függ a hőmérséklettől: ha kedvező az időjárás, ennél több nemzedék is kifejlődhet. A bábok a lehullott levelek belsejében telelnek át.

A „modern tudomány” alapvetően háromféle védekezési formát fejlesztett ki ellenük:

• Az első a jó öreg vegyszeres „megoldás”; a lemosó permetezés, vagy más mérgek injektálással történő fába juttatása. Mondanunk se kell, hogy az ilyen kezelésen átesett leveleket semmi esetre sem ajánljuk komposztálni, mivel a vegyszerek maradékai teljesen tönkretehetik a komposztálóban kialakult kis ökoszisztémát!
• A második módszer a feromoncsapda, amelynek hatékonyságáról ellentétesek a vélemények (lásd a keretes írást).
• Marad még a lombégetés, ami még a vegyszeres megoldásoknál is kártékonyabb, ugyanis elpusztít minden értékes anyagot, levelet, aknázómolyokat, de még azok természetes ellenségeit is, ráadásul füstöt termel, ami jelentősen szennyezi környezetünket (lásd a Tűzre az égetéssel című kiadványt).

Környezettudatos szempontból háromféle megoldást tudunk javasolni:

• Az első szerint a lehullott leveleket 8-10 centiméternyi egybefüggő földréteggel kell befedni, amin később már nem tudnak majd átjutni az aknázómolyok. Ez a megoldás sem igazán jó, mert, mint a vegyszerek vagy az égetés, ez is elpusztítja az aknázómolyok természetes ellenségeit, mint például az egyik legfontosabbat, a különféle fürkészdarazsakat, melyek az aknázómoly hernyóiba rakják petéiket.
• Ezért nem teljesen tökéletes a második módszer sem, a levelek lombzúzó géppel történő ledarálása, ami roncsolással pusztítja el a bábokat. Eme eljárásnak az előnye, hogy a zúzalék utána egyből bekeverhető akár más komposztnyersanyagok közé (persze csak adagonként, a magas csersav tartalom miatt, sohasem egyszerre nagy mennyiségben) vagy beönthető külön a csak vadgesztenye-komposztálására szolgáló silóba. Az eljárás hibája hasonló az előzőéhez...
• Van még egy módszer, amivel már több helyen is próbálkoznak. A leveleket olyan komposztálóedényekbe kell gyűjteni, amelyek szellőzőnyílásait egy olyan tüllszerű hálóval (1,5X1.5 mm-es szúnyogháló) fedjük le, amin az aknázómoly lepkéje még nem, de a fürkészdarazsak már ki tudnak bújni. Mivel a kifejlett lepkék már nem táplálkoznak, és nem tudnak messzire sem eljutni, hamar elpusztulnak. De ha életben maradnának és szaporodnának, sem tudják majd zöld levélre lerakni a petéiket. Mindenesetre érdemes a komposzt bolygatásával legalább a második rajzási hullám utánig várni, nehogy kiengedjük a lepkéket. Így egyszerre két problémát is orvosolhatunk, környezetbarát módon ritkíthatjuk a molyokat, ráadásul komposzt is keletkezik.

Ez utóbbi módszer kétségkívül meglehetősen bonyolultnak tűnik, úgyhogy inkább a feromoncsapda alkalmazását javasoljuk, amely a legszelídebb módszer az aknázómoly-népesség kordában tartására, miközben eleget teszünk alapelvünknek: úgy bánjuk a természettel, ahogy szeretnénk, hogy ő is bánjon velünk!

Ifj. Mizsei László, Gellért Miklós
SZIKE